Tökéletesen tökéletlen

Nincsenek bennem illúziók az iránt, hogy valaha lett volna olyan korszak, amikor a nőkre (és persze a férfiakra) ne ömlöttek volna az elvárások. Talán a legelején, még mielőtt Éva beleharapott volna az almába, valami ilyesféle ideális világ létezett, ahol valóban harmóniában élt a férfi és a nő. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy modern, gyors világunk ezeket az elvárásokat igyekszik eljuttatni mindenkihez, és felnagyítva, durván üzeni, hogy nem vagy elég jó. És ami a legrosszabb, sokszor mi, nők is ezt üzenjük egymásnak.

Amikor bekapcsoljuk a tévét, vagy megnyitjuk bármelyik közösségi médiát, rendkívül boldog, kiegyensúlyozott nők mosolyognak ránk, akik képesek kétszáz százalékon teljesíteni minden fronton: odaadó családanyák, a csúcson lévő dolgozó nők, precíz háztartásbeliek, akik bármikor képesek összerittyenteni a hat fogásos vacsorát, szerető feleségek, kiváló barátnők, lelkesek a közösségükben is. Hát persze! Én is szeretem ezt álmodni.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem néha küzdelem az is, hogy három dolgot összeegyeztessek: hogy dolgozom, fenntartok egy háztartást, és este még legyen időm a házasságomra is. A kikapcsolódási lehetőségek – már ha épp belefér – a hétvégére tolódnak, és bizony akkor is áldozattal járnak. Néha, elnézegetve a csodás Instagram képeket, ahol mindenki boldog, azért csak eszembe jut, hogy mit csinálhatok rosszul?

Semmit – jut először eszembe. Azért nem szeretnék minden önkritikát mellőzni a cikkből, nyilván sosem szabad abbahagyni a munkálkodást magunkon, mindig fejlődhetünk. Nem mindegy azonban, hogy egy belső vágyad hív arra, hogy bizonyos szokásaid átalakítsd, vagy egy folyamatos külső irreális nyomásnak adod be a derekad.

Legyünk őszinték: nem vagyunk tökéletesek. Semelyikünk. Bárhogy is igyekszünk egész életünkön keresztül, sosem fogjuk elérni ezt az állapotot. Talán ez a legelső felismerés az, amit tudatosítanunk kell magunkban, hiszen mindenhonnan ez az egyik legfőbb elvárás. Légy tökéletes! Legyen hibátlan a sminked, a stílusod, a ruháid legyenek márkásak, az autód mutassa meg, hogy ki vagy, mindegy, milyen áron. A közösségi médiában tedd közzé, hogy melyik csodálatos helyen nyaraltál, hadd irigyeljen mindenki; büszkélkedj tökéletes gyerekeiddel, és összességében: a tökéletes életeddel. Közben mindenki tudja, hogy hazugság,

mindenkinek vannak mélypontjai – erről nem beszélünk, mert ez nem trendi, mert ez ciki. De helyes ez így?

Valójában nem az a probléma, ha megosztjuk, mit látunk a világból, vagy a boldog pillanatainkat. Inkább az a probléma, hogy ha csak ezeket mutatjuk, akkor az valakinek, aki épp a sötétség völgyében jár, rendkívül nyomasztó lehet.

Nem kell, hogy tökéletes légy, erre törekedni hasztalan is, mert elérhetetlen állapot. Ami sokkal fontosabb: szeresd magad, legyél te elégedett magaddal.

Nincs szükséged arra, hogy külsőségekkel mutasd meg, mit értél el az életben – maga az életút, amit bejársz, többet mond minden szónál vagy kütyünél, amivel elhalmozod magad.

Barangolva az internet világában, könnyen az az illúzió érhet minket, hogy rajtunk kívül minden más nő tökéletes ügyességgel lavírozik a sok szerepe között. Beismerni, hogy nem így van, még mindig kisebb népszerűségnek örvend, mint az, hogy mindenáron mosolygunk. Ha már bennünk is él az a furcsa vágy, hogy teljesen ismeretleneket engedjünk be kisarkított kis világunkba, akkor már csak a szép részeit akarjuk mutatni, a nehézségeket semmiképpen sem. És bár valahol sejtjük, hogy ez nem lehet a valóság, csak az örömszeleteket látva, bizony nehéz elhinni, hogy azok az önfeledten mosolygó lányok, nők, feleségek is küzdenek a saját életükkel.

Pedig hidd el, mindenkinek megvan a saját küzdelme, nehézsége! Mi lenne, ha őszinték lennénk mi, nők egymással?

Sokszor fájdalommal tölt el az, hogy nem elég, hogy mindehonnan hullnak ránk az irreális elvárások (a filmekből, a reklámokból, a főnökünktől, a világi, de olykor még a lelki vezetőktől is), még mi, nők is terheljük egymást ezzel!

“Szerintem szoptatnod kellene! Szerintem inkább tápszert adj, hogy fog kinézni a melled? Szerintem többet kellene eljárnod sportolni, borzalmasan festesz!Nekem bezzeg nem okoz gondot, hogy este még főzzek a munka után, nem is értem, te miért nem vagy erre képes?”

És folytathatnám a végtelenségig. Olykor beleolvasok női témák alatt a kommentszekcióba, és csak csodálkozom… Mi történt veletek, lányok? Egymást bántjátok ahelyett, hogy segítő kezet nyújtanátok a másiknak? Vagy ha ez nem megy – legalább ne lökjétek le a szikla széléről a másikat, maradjatok némák. Egymásnak esünk, szétszedjük a másikat csak azért, mert különbözik a véleménye, álláspontja a miénktől? És itt nem a csipkelődésre gondolok barátnők között, hanem a kemény megmondásokra, beszólásokra, amit a biztonságot adó klaviatúránk mögül küldünk mindenkinek, aki nem olyan, mint mi.

Ne bántsuk egymást, kérlek Titeket! Nem vagyunk tökéletesek. Mások vagyunk. Nem fogunk mindig egyetérteni. De mind nők vagyunk, mindannyian hasonló elvárásokat kapunk a világtól, legalább mi ne bővítsük a listát. Írva ezt a cikket eszembe jutott egy kihívás, ami talán segíthet ledönteni a falakat. Hiszem, hogy tudunk egymásnak is a világító lámpásai lenni, hogy át tudjuk egymást is segíteni a nehéz helyzeteken. Talán nem ismerjük egymást mind személyesen, de a közösség erejével rá tudunk világítani arra, hogy mindig van legalább egy ember, aki szintén egy hajóban evez velünk – legyen bármilyen nehéz vagy abszurd is a helyzetünk. Ha pedig már ketten vagyunk, tudjuk egymást támogatni, biztatni.

Március hónapban olyan képeket fogok feltenni az Instagramra, amik a valóságot tükrözik, ehhez pár mondatot írni is fogok az adott nehézségről. Mindennapi nehézségekről. Mert sokszor bizony túl fáradt vagyok, hogy eljussak futni, hogy megfőzzek vagy kitakarítsak. Szeretném szem előtt tartani az őszinteséget ennek kapcsán. Lesz, hogy csak egy hétköznapi, banális helyzetet fogok megosztani, de az is lehet, hogy komolyabb téma is felbukkan majd – meglátjuk, mit hoz a március. Nem panaszáradatot akarok elindítani, ne értsetek félre – egyszerűen csak meg szeretném mutatni, hogy vannak csodálatos, mosolygós napjaink, de mindannyiunk életében vannak a kevésbé örömteli vagy a kifejezetten rossz napok, és nem kell úgy tennünk, mintha ez baj lenne, mintha valamit rosszul csinálnánk.

#nemmindennapöröm

View this post on Instagram

A @lelegzet_magazin márciusi számában, ami holnap, március 3-án jelenik meg, három írást olvashattok majd tőlem. Mindegyik a női lét bizonyos aspektusával foglalkozik, de ebből egyet nagyon nehezen írtam meg, ezt be kell vallanom (Nő vagyok címmel). Nehéz volna most a napsütéses február végi és március eleji napok után részleteiben visszaadni a januári érzéseimet, de az a hónap rendkívül nehezen telt. Nem volt bajom különösebben a sok sötétséggel és a hideggel, mégis ezer gondolat és érzés nyomasztott, amiken sehogy sem tudtam túltenni magam – ezek egy része épp a női létemhez kapcsolódott. Nem tudom, veletek hogyan van, de nekem minden évnek van egy nagyon nehéz szakasza – általában a tél vége -, amikor úgy érzem, hogy maga alá temet minden, és semmit sem tudok megoldani. Nekem ezeken a napokon januárban ez az ige segített: Hagyd az Úrra utadat, bízzál Benne, mert Ő munkálkodik. (Zsoltárok 37:5) #lélegzetmagazin #nemmindennapöröm #nehéznap #vigasztalás (Ez a bejegyzés a Tökéletesen tökéletlen cikk kihívásához készült, amivel éppen az a célom, hogy a megannyi boldog pillanat megosztása mellett legyünk őszintébbek és nyíltabbak akkor is, amikor nem minden klappol, és segítsük egymást abban, hogy a másik jobban érezze magát. Ha van kedved csatlakozni, a fenti #nemmindennapöröm #lélegzetmagazin használatával Te is bekapcsolódhatsz. Egyéb részletek a cikkben a www.lelegzetmagazin.hu oldalon.)

A post shared by Ágnes Halmi-Juhász (@magikalany) on

Ha van kedvetek csatlakozni, a fenti hashtaget használva, Ti is megoszthatjátok, milyen is a valóságotok, milyen adott nehézségetek van és segítsük egymást! Ha úgy érzitek, írjátok meg, hogy mi volna az, amiért szeretnétek, hogy imádkozzunk értetek, írjatok egymásnak buzdítást, igéket. Segítsük és szeressük egymást, legyünk egymás támaszai! Sokszor csak egy együttérző szó vagy mosoly is elég, hogy tudjuk: nem vagyunk egyedül semmilyen gondunkkal!

Halmi-Juhász Ágnes







Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..