Elköteleződés

Ebben a hónapban két munkatársammal, illetve barátommal ültem le beszélgetni, a témánk az Isten melletti elköteleződés volt. Figeczki Lili huszonhat éves, jelenleg harmadik éve lelkész a Budapest Józsefvárosi Református Egyházközségben. Férjével, kutyusukkal és kiscicáival Ócsán élnek. Berke Eszter alig egy hónapja szolgál lelkészként szintén a Józsefvárosi Gyülekezetben. Tíz éve végzett a kolozsvári teológián, azóta több helyen is szolgált, így sok mindent látott már.

Ebben a számunkban az elköteleződés kérdéskörével foglalkozunk, így az első kérdésem rögtön az lenne, hogy mi jut eszetekbe erről a szóról és fogalomról?

Lili: Bennem ez többféle érzelmet is kivált. Egyrészt úgy látom, hogy az elköteleződés egy nagyon pozitív dolog, amikor valami vagy valaki mellett hosszútávon ki tudunk tartani. Például az emberi kapcsolatainkban, egy házasságban, vagy jó barátságban nagyon nagy pozitívum az elköteleződés és az ezzel járó következmények. Viszont ezzel együtt egy kicsit félelemmel is eltölt az elköteleződés, és úgy tudom, ezzel nem vagyok egyedül, a mi generációnk nagy félelme ez.  Például mi, fiatalok nem nagyon merünk hitelt felvenni, mert az hosszú távú, így sok a rizikó benne, és bár az elköteleződés jó és nagyon sok kellemes dologgal járhat, de egyben félelmetes is, mert az azt jelenti, hogy valami mellett döntöttünk, ami hosszú távú, így sokáig kísérni fogja az életünket.

Eszter: Én is itt csatlakoznék, mert lehet, hogy a Lili által említett generációnak a szerves részét képzem, mivel egyszerre nagyon vágyom arra, hogy bizonyos dolgokban azt éljem meg, hogy én elköteleződöm, vagy más elköteleződjön mellettem, ugyanakkor nagyon óvatos is vagyok. Olyan ember vagyok, aki nagyon lassan dönt, minden oldalról próbálom végiggondolni a lépéseimet, de emellett az óvatosság mellett gyakran félelem is jelen van. Vágyom is az elköteleződésre, de gyakran félek is olyan dolgoktól, hogy: de mi van, ha nem tudok úgy részt venni, ha nem tudok teljesíteni, ha nem tudom azt adni, amire szüksége van a másiknak? És persze ezek mind fordítva is igazak: mi van, ha én nem kapom azt, amit várok? Így vágy és félelem egyszerre kavarog bennem, ha ezt a szót meghallom.

Figeczki Lili

Mit gondoltok, az elköteleződés mennyire része a hitéletünk gyakorlásának? Mennyire hangsúlyos az Isten melletti elköteleződés?

Lili: Én úgy gondolom, hogy nagyon is része az elköteleződés, mert részünkről elkerülhetetlen és szükséges, hogy döntést hozzunk arról, hogy szeretném-e az Istennel való kapcsolatomat ápolni, és a mindennapi életemben szeretném-e gyakorolni és megélni a hitemet, vagy éppen nem szeretném, de az elköteleződés a hit kérdésében szerintem nem annyira félelmetes, mint ahogyan az az életünk többi részén az lehet. Ez azért van így, mert az elköteleződést ebben az esetben nem én kezdtem el, hanem Isten kezdte el felém, azzal, hogy Ő úgy döntött, hogy szeret engem, és elküldi az Ő Fiát értem az én bűneim megváltására. Ezért amikor én azt mondom, hogy én ezt az elköteleződést szeretném, annál tudom, hogy ez igazából csak egy válasz. Ennek teljesen más az állandó következménye is,  hiszen pozitívumokat hoz. Nyilván része az állandó harc is, ami tudjuk, hogy része az életünknek, de kevésbé félelmetes úgy elköteleződni, hogy tudom, hogy a másik már elköteleződött felém és ez örökké fog tartani.

Eszter: A hit kapcsán szerintem is nagyon fontos az elköteleződés. Nekem ez a tény, hogy Isten felém már elköteleződött, megtartó erejű. Ez az, amibe kapaszkodni tudok. Amikor a hétköznapokban nem tudok, vagy éppen csak nagyon nehezen tudok elköteleződni, de mégis megteszem ezt a lépést, akkor az azért lehetőség, mert ebből merítek erőt. Így nálam a vízszintes, vagyis az emberekkel való kapcsolataimra nagyon hat a függőleges, tehát az Istennel való kapcsolatom.

Ehhez a mondatodhoz kapcsolódva, hadd kérdezzem meg, hogy ti látjátok-e a hatását az Isten melletti elköteleződésnek az emberi kapcsolatainkban?

Eszter: Én teljes mértékű összefüggést látok. Persze ilyenkor szokták megkérdezni tőlem, hogy akkor lehetetlennek tartom azt, hogy egy nem istenhívő ember elköteleződjön? Nem tartom lehetetlennek, csak azt gondolom, hogy egy olyan valamit él meg, amiről nem tudja, hogy azt tulajdonképpen Istentől kapja. Tehát valamit megél, amiről azt gondolja, hogy az egy „saját termék”, amit ő gyakorol, ő csinál, pedig igazából ez mindig egy fentről kapott ajándék. Az én életemben pedig nagyon szorosan összefügg, sőt úgy tapasztaltam, hogy amikor az emberek felé nem tudok elköteleződni, annak a gyökerét mindig abban találom, hogy az Istennel való kapcsolatomat nem élem meg jól. Ez alatt nem azt értem, hogy ilyenkor Isten ne szeretne, hiszen az ő hűsége nem változik, hanem ilyenkor azt látom, hogy én távolodtam el tőle. Így ez a két sík az én értelmezésemben egyértelműen összekapcsolódik, és egymásra hatással vannak.

Lili: Gyerekként, amikor az ócsai gyülekezetbe jártam, minden év adventján teológus hallgatók jártak nálunk. Egy ilyen látogatás során mutatkozott be egy lány, akinek a nevére sajnos már nem emlékszem, csak arra, hogy rendkívül félénk és zárkózott volt, amire a bemutatkozásában ki is tért. Elmondta, hogy ő nagyon visszafogott típus, de azt is tudja, hogy lelkészként jó ez, de nem csak erre van szükség, és tudja, hogy Isten, aki erre a pályára elhívta, segíteni fogja majd a szolgálata során. Ez a bemutatkozás nagyon megfogott, mert én alapvetően egy olyan személy vagyok, aki nehezen tud kötődni emberekhez, erősen introvertált vagyok, aki akkor is boldog tud lenni, ha éppen egyedül tölti az idejét. És az, hogy ilyen személyiség vagyok, az elköteleződés szempontjából nem egyszerű, és azt gondolom, hogy ha Isten nem lenne jelen az életemben, akkor ezek a hiányosságaim tovább mélyülnének, és nem tudnám kiépíteni és megélni az elköteleződés örömét sem a házastársi, sem a baráti kapcsolataimban. Nekem szükségem van arra, hogy az Istennel való közös kapcsolatom hosszú távon meglegyen, mert csak Ő az, aki ebben a hiányosságomban segíteni tud rajtam.

Berke Eszter

A beszélgetés elején említettétek azt, hogy az elköteleződés tekintetében van bennünk félelem, így szeretnék kitérni az elköteleződés nehézségeire is, bár én magam úgy tapasztalom, hogy éppen ezekben a nehézségekben örömök is vannak. Itt azt értem, hogy például, amikor egy házasságban elköteleződik az egyik fél a másik felé, akkor értelemszerűen azzal, hogy ő igent mond arra férfira, ezzel együtt nemet mond a többi férfira. Ez a hitéletbeli elköteleződésünkben sincs másképp. Azzal, hogy én igent mondok Istenre és az Ő szavára, akaratára, azzal együtt a nemet is kimondom rengeteg más lehetőségre. Ez sokakat megrémít.

Eszter: Ez így van. Le lehet élni egy életet úgy, hogy nézegetjük a lehetőségeket, de igazából semmire nem állunk rá, semmibe se fogunk bele, semmit sem kezdünk el…, így nem is mondunk nemet, de ezzel együtt igent se. Egy örök várakozás, tologatás-halogatás időszakba kerülünk, amitől mi maradunk nagyon szegények. Én ezt hosszú éveken keresztül csináltam, amíg rá nem jöttem, hogy bár Isten nem lesz ettől semmivel sem kevesebb, de én üres maradok. Nem mondtam igent, de nemet sem, és ezzel magamat fosztom meg.

Lili: Én nagyon szeretem megnézni, hogy ha valami félelmet okoz, akkor az miért van. És ezen is többször gondolkoztam már, hogy az elköteleződés miért okoz félelmet bennünk, fiatalokban? Arra jutottam, hogy talán az oka az, hogy beláthatatlan a vége. Amikor elköteleződöm valami mellett, akkor nem tudom, hogy mikor lesz vége és nem tudom felfogni, hogy mit jelent az, hogy örökké, vagy hogy „innentől kezdve ez így lesz.” Akkor értettem meg ezt igazán, amikor egy egészségügyi probléma kapcsán azt mondták, hogy innentől fogva másképp kell étkeznem. Nagyon megviselt, hogy innentől kezdve az egész életemet ez meghatározza, így be kellett látnom, hogy ez is egyfajta elköteleződést jelent, mert az életemet egy másfajta étkezési rend szerint kell folytatnom. Akkor jöttem rá arra, hogy az elköteleződés nyilván megvan, és szeretném ezt hosszútávon folytatni, de nekünk, embereknek segítség, ha kicsit más a megközelítés. „Én a mai napot úgy szeretném megélni, hogy a mai nap estéjén is Isten mellett elköteleződve feküdjek le. Ha holnap felkelek, akkor is szeretném ezt folytatni, és a napjaimat úgy megélni, hogy minden egyes napon ezt célként megfogalmazzam magamnak.” Ez sokkal beláthatóbb, és nagy segítséget jelent.

Mivel bátorítanátok az olvasóinkat az Isten melletti elköteleződésre? Milyen örömeit, áldásait vagy ajándékait látjátok annak, amikor Isten mellett kötelezzük el az életünket?

Eszter: Én úgy látom ezt, mint mikor az ember megnyit egy csapot és alá tart egy edényt. Azzal, hogy elköteleződünk, olyan, mintha megnyitnánk ezt a csapot, amin keresztül Isten az Ő ajándékainak sokaságával áraszt el minket. Ameddig ezt a döntést nem hozom meg, addig üres az edényem, utána összehasonlíthatatlan gazdagsággal lesz tele.

Lili: Pontosan, és éppen ezért nem éri meg félni. Kicsit hasonló, amikor valaki nem szeretne gyereket vagy kisállatot vállalni, mert fél, hogy az mennyi nyűggel jár, de amikor vállalják, megtapasztalják, hogy a nyűg elenyésző, a sok örömhöz és ajándékhoz képest.

Bobok Ágnes

 




Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..