1. Gyertya

Most, hogy ilyen korán sötétedik, valahogy teljesen magával értetődő számomra az, hogy ha hazaérek és épp leülök kicsit pihenni, akkor meggyújtok egy gyertyát. A nagymamám konyhája jut eszembe, ahonnan árad az édes, kelt tészta csalogató illata és mindig van egy gyertya, ami ég. Még azt is látom lelki szemeim előtt, hogy ott a konyhaablakuk párkányán egy már félig égett, dundi gyertya meleg lángja pislákol. Mama mindig azt mondta, azért gyújt gyertyát, hogy a szagokat semlegesítse. Sosem hittem ebben… (Bocsánat Mama, itt is elnézést kérek, tudom, hogy olvasod a magazint, azért is írom le!) DE mi van, ha ez az állítás mégis igaz?

Mi lenne, ha a lelkünkből áradó rossz “szag”: az összes teher, bú, bánat, panasz, irigység, féltékenység és szeretetlenség egyszerre csak ki tudna áradni a gyertya fényében és huss, elillanna? Nem zárna már be minket, nem korlátozna, nem keserítené többet az életünket. Talán ma, az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásakor erre van szükséged és szükségem, hogy ezek az érzések, fájdalmak csak úgy elillanjanak és olvadjon kicsit a szívünk a gyertya fényébe feledkezve.

Ábrám Noémi






Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..