7. Adventi sejtelmek

„Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, s minden míve tűnő szárnya körül lebeg! Minden csak jelenés; minden az ég alatt.” – írja Berzsenyi Dániel híres versében[1], és valóban érzékletesen sikerült megfestenie azt a lélekállapotot, amely a decemberi hideg közepette oly jellemző ránk. Az adventi időszakot szaloncukroktól roskadozó áruházi polcok, rongyosra hallgatott karácsonyi dallamok, kapkodó emberek jelzik számunkra. A fák ágairól már eltűntek a levelek, kopáran tárulnak elénk az esti sötétségben az utcalámpák fényétől megvilágítva. Talán különös tompaság vesz rajtunk erőt, közelednek az ünnepek, és még annyi tennivaló akad, megszervezni a családtagok látogatását, az ajándékok megvásárlását, és helytállni az utolsó munkahelyi hajrákban.

Advent…a karácsonyi várakozásban felsejlik gyermeki énünk, vágyunk arra a régi izgalomra, az ajándékot kapni vágyó és elfogadó szív örömére; az apró ujjakra, amelyek lázasan bontogatják a csupa színes, fényes papírba csomagolt ajándékot. Hol veszítettük el őt? Távol halljuk kacagó hangját, önfeledt játékát. Ez a vidámság és békesség illúzióként hat számunkra a rohanó téli hétköznapokban. Ám azért minket is elfog a vágyakozás, szeretnénk megpihenni és elszakadni a külvilág zajától. Előkeressük és leporoljuk az ünnepi díszeket, hogy általuk otthonunkba meghitt hangulatot csempésszünk. Próbáljuk megállítani az időt, forralt bort kortyolgatva a jóleső melegben. Kizárni a cikázó gondolatokat és azokra fókuszálni, akik igazán fontosan nekünk.

Az adventi várakozásban talán éppen arról feledkezünk meg, akire várakozunk. Az idők homályában régen Ézsaiás prófétának kijelentést adott Isten az eljövendőkről: Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének![2] A nép pedig évszázadokat várakozott, hogy ez a gyermek végül egy apró jászolban először lássa meg a napvilágot. A Lélek gondolata élet és békesség[3], és valóban: Jézus Krisztus azért jött, hogy magában békéltessen meg minket az Atyával, hogy életünk legyen általa. Isten azon az éjszakán adta át nekünk a legnagyobb ajándékot: saját Fiát.

Az adventi várakozást sokan talán túlmisztifikáljuk. Azt gondoljuk, ha nekünk nincs időnk elmélyedni, áhítatokat olvasgatni vagy különböző adventi koncertekre, rendezvényekre menni, nem tudunk igazán felkészülni az ünnepre. Jó dolog résztvenni ezeken a szervezett programokon, közösségben lenni másokkal, és ha tehetjük, látogassunk el ilyen alkalmakra. De egy a szükséges dolog, és igyekezzük a jó részt választani: azokat a pillanatokat, melyeket arra szánunk, hogy Istennel közösségben, az Ő jelenlétében legyünk. A békénket nem gyertyafény, nem a kandalló ropogó melege és nem karácsonyi rigmusok hozzák el, hanem Krisztus szeretetét ünneplő szívünk. Őbenne van a mi békességünk.

Ökrös Tünde
Vendégíró


[1] A közelítő tél

[2] Ézsaiás 9,6

[3] Róma 8,6

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..