Hónap: 2019 december

Vannak napok amikor picit megelégelem a teát. Aki ismer, most lehet, hogy azt mondja, hogy ez lehetetlen, de mégis lehetséges… 🙂 Legalábbis volt már rá eset, és ekkor találtam ki egy alternatívát, amit mindenkinek ajánlok, aki szereti a gyömbért vagy az almát esetleg a kettőt együtt. Ha nem tudod, hogy szereted-e, akkor is tudom ajánlani! Az elkészítése roppant egyszerű: vizet forralok, majd félig a bögrébe öntöm. A forró vízbe friss gyömbért reszelek ízlés szerint, majd hagyom kicsit állni, de nem engedem teljesen kihűlni. Végül almalével öntöm fel és így fogyasztom. Ha valaki édesszájú, akkor egy kis mézet is lehet beletenni. Próbáljátok ki és írjátok meg kommentben mit gondoltok! 🙂

Fúj a szél, de jó melegen öleli nyakam a sálam, semmitmondó szürkeségben kapkodom a lábam a villamoshoz. Megállj! Látok magam mellett valamit a kirakat előtti asztalon. Egy csésze, de hiszen ez az én csészém, csak még nem talált eddig meg! Magamhoz vettem, persze odaadtam az árát, de nem hagyhattam ott tovább árván. Ez az a pillanat, amikor érzed, hogy valami hozzád tartozik anélkül, hogy még a tied lenne. Így indultunk tovább, most már ketten. És a kávézóban hevesen csomagoltam ki az újságpapírból, hogy a lámpafényben is megvizsgáljam. Pont ilyen, pont ilyennek képzeltem. És más íze van a kávénak, a kakaónak belőle. Valahogy sajátom mindenben. Én meg engedem, hogy így legyen és nem rohanok el az íze mellett, mert olyan jó, amikor valami megérinti, amikor valami megszólítja a gyermeki lelkem. Mert ezek csempésznek elragadó örömöt és merengő mosolyt a hétköznapjainkba. Jó lenne ezeket megragadni, és fáradt pillanatokban befújni magunkat vele, mint frissítő parfümmel. Jó lenne tudni, hogyan maradjunk részben mindig gyerekek, akik a teljes rácsodálkozással tudják megélni a hétköznapit és az ünnepit egyaránt. Belefeledkezve, elámulva, öröm-sóhajtani minden lélegzettel.

“Adja, hogy semmi ne rabolhassa el az örömöd. Amikor sötétség szorongat, legyen Isten fénye, amely ragyogó örömet okoz; és ez az öröm gyökerezzen mélyen a szívedben.”

Malcolm Duncan

 

Szeretni annyit jelent, mint adni,
ezzel örömöt szerezni másnak,
minden alkalmat megragadni,
hogy bús arcokon mosolyt lássak,
terheit hordozni egymásnak…
Embert szeretni így kellene.

Szeretni annyit jelent: magamat adni.
A teljes szeretet: énemet odaadni.
Krisztust követni így kellene.

Feladni akaratomat, ízlésemet,
az indulatokat, érzületet,
és akkor bennem is megszülethet
az Agapé – az isteni szeretet.

Így szeretett Isten: adott, nem kért,
hanem Jézusban önmagát adta
a világért.

Fejszés András: Szeretni

Neked milyen emlékeid vannak a karácsonyról? Én, ha erre gondolok, nem is konkrét történésekre emlékszem vissza, sokkal inkább érzésekre, illatokra, hangulatokra. Emlékszem, hogy előző este milyen izgalommal fekszem le aludni – holnap Karácsony! Kora reggel kinn vagyok az ágyból – mégis mikor díszítünk?! Emlékszem a sülő bejgli illatára, ahogy ropog a fogam alatt a mák, mert muszáj volt megkóstolnom a tölteléket. A tűlevelek varázslatos, meleg aromája, a szaloncukrok cérnára kötésére – hosszan lógtak le a fáról, a régi képeken igazán mókásan fest! Aztán az átöltözés, mindenki ünneplőben, várakozás és jön a csilingelő hang – megjöttek az ajándékok! Hosszas játék este a szüleimmel, később az öcsém is jelen van már. Hó. Ropog a talpam alatt, és már vörös a kezem, annyira fázik, de ezt az utolsó hógolyót még meg kell gyúrni és eldobni! Szopogatom a jégcsapot, amit letörtem az ereszről – olyan finom! Unokatestvérekkel ülünk egy külön asztalnál nagymamánál, szinte felnőttnek érezzük magunkat, hogy külön ehetünk – persze csak nem fértünk el az asztalnál. Vég nélküli játék, és alkudozás, Anyu, még ne menjünk haza!

Neked milyen emlékeid vannak? És milyen most a karácsonyod? Milyenné teszed?