„Tudod, Malacka, van úgy, hogy valaki nagyon törődik a másikkal. Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek.“ Mindannyiunk szívét megmelengeti Milne híres meséje, a Micimackó. Talán azért válhatott ennyire kortalanná, mert nem a múló trendek jelentek meg benne, hanem alapvető értékeket fogalmaztak meg a kedves, szerethető figurák. Mindegyik karakternek egyedi a személyisége, és sajátos, mókás gyengeségeik vannak, amelyekkel azonosulni tudunk. Micimackó olykor feledékeny, máskor torkos; Malacka rendkívül bátortalan és határozatlan; Nyuszi néha mogorva; Tigris kissé szeleburdi és vakmerő; Bagoly amolyan tudálékos fazon; Füles pedig pesszimista. Mégsem a különbözőségük az, ami definiálja őket, hanem az erősségük: barátság köti össze őket és bátran vállalják magukat a másik előtt.
A barátság szinte egyidős az emberiséggel és nagyon fontos szerepet tölt be az életünkben. Salamon azt írja, hogy „mint a kenet és jó illat megvidámítja a szívet: úgy az ő barátjának édes szavai is, melyek lelke tanácsából valók.”2 Sokat jelentenek nekünk elismerő szavaik, biztatásaik, velünk érzett örömük. Feltöltődünk jelenlétükben és a kölcsönös szeretetkapcsolat egymást erősítjük: a szeretettség érzését, az érzelmi támogatást, a véd- és dacszövetséget, a minőségi időt.
Nemcsak örömök, élmények, közös programok azok, amelyek összekötnek minket. Valamennyien ugyanis megtapasztaljuk a próbákat, a kísértéseket, a nehézségeket, akár a tragédiákat is. A Példabeszédek arra tanít minket, hogy „minden időben szeret, aki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.”3 Ezek a próbatételek az életünkben bizony tisztító hatással vannak a kapcsolatainkban is. A mély baráti szövetségek azonban kiállják mind az időt, mind a küzdelmeket. Hálát adok azokért a barátaimért, akikre számíthatok a pusztaságban, és hiszem, hogy az ilyen barátságok ajándékul adatnak az Atyától.
A legszebb bibliai példa minden bizonnyal Jonathán és Dávid barátsága. Kettejük kapcsolatáról azt olvashatjuk, hogy az elemi bizalom és mély kötődés jellemezte: „Jonathán lelke egybeforrt a Dávid lelkével, és Jonathán úgy szerette őt, mint a saját lelkét.”4 Olyan szeretet ez, amely átível az egyéni célokon. A barátságnak van egy másik, egészen elképesztő típusa is: amikor Isten maga a barátunk. Amikor Mózes a hegyen volt, nagyon közeli kapcsolatba került Istennel: „az Úr pedig beszélt Mózessel színről színre, amint szokott ember szólani barátjával.”5 Mózes minden álarc nélkül, őszintén beszélhetett a Mindenhatóval. Ezért is vagyunk képesek ilyen bensőséges viszonyra: maga Isten teremtette a barátságot, és ő is gyakorolja azt. Jakab levele Ábrahámot is Isten barátjának nevezi. Ábrahámot, aki perlekedett vele. Az igazi barátságban ugyanis az őszinteség azt jelenti, hogy a kellemetlen igazságot is feltárhatjuk a másik javára, féltő szeretetből.
Mi a helyzet velünk? Lehetünk mi is az Úr barátai? Szeretnénk azok lenni? Jézus azt mondta, hogy mi az ő barátai vagyunk, ha azokat cselekedjük, amiket ő parancsolt nekünk. Nem nagyszerű, hogy maga Jézus hívott meg minket, hogy barátaivá váljunk? Biztosak lehetünk benne, hogy határtalan szeretetettel szeret minket, hiszen nincsen nagyobb dolog annál, mint amikor valaki az életét adja a barátaiért. Bátran fordulhatunk hozzá mindenben: örömeinkben és bánatainkban is, mert nincs olyan dolog, amit ő maga ne tapasztalt volna meg: megkísértetett mindenben, kivéve a bűnt.
A barátság akkor születik meg, amikor valaki azt mondja: “Tényleg? Hát te is? Én azt hittem, csak én vagyok ilyen.” C.S. Lewis gondolatai alapján adjunk ma hálát a barátainkért, akiket Isten ajándékul helyezett az életünkbe, hogy kísérhessük egymást az úton.
Ökrös Tünde
Vendégíró
