Keveset használt szó

Keveset használjuk manapság a bálvány szót, hiszen nem mutatunk már be áldozatokat, nem csinálunk kis szobrokat, nem tisztelünk istenként tárgyakat…

Igaz, hogy azért milyen jó birtokolni, új dolgokat vásárolni, használni a technika új vívmányait, de attól még, hogy a telefonunk átlagosan 20 órán át velünk van, reggel azért nyúlunk először, este lefekvés előtt pedig végigpörgetjük a Facebookot vagy az Instát, attól még nem bálvány, ugye?

És nem csak a telefonunkon pörgünk, hanem az önmegvalósítás és siker körül is. Hiszen ez manapság teljesen normális… Ez a tempója az életnek, mindenki rohan és elfoglalt, milyen ciki lenne, ha mi máshogy tennénk? Hogy lehetnénk Máriák, ha az élet a Mártákat részesíti előnyben? Amúgy se lehetne úgy nagy sikereket elérni, ha csak tétlenül ücsörögnénk… Pedig a Bibliában is vannak sikeres emberek, manapság meg már teljesen elvárt, hogy jól teljesítsünk a munkahelyen, vagy, hogy a legjobb egyetemen tanuljunk tovább, hiszen így lehet sokat keresni.

De azért a pénzt sem nevezném ebben az esetben bálványnak, mert csak az a célunk vele, hogy kényelmes, jó életünk legyen, sőt néha még jó célokra is használjuk, adakozunk is belőle. A bálványt meg nem lehet jó célra használni, ugye? Igaz, hogy sok időt töltünk a pénzhajhászással, de ha nem lehet máshogy? Hiszen az is elvárt, hogy az embernek egyszer családja legyen, és a gyerekeket pedig fel kell nevelni valamiből.

Hogy a gyerek lehet-e bálvány? Ez abszurd! Egy szülőnek az a feladata, hogy mindent feláldozzon, hogy megadhassa a legtöbb dolgot a gyerekének, de ez nem azt jelenti, hogy a gyermeke a bálványa, ez csupán önzetlen szeretet. Milyen szép az, amikor a gyerekünk lehet az életünk középpontjában, körülötte foroghat a világ, az ő eredményei a mi eredményeink, az ő sikerei a mi sikereink…

Ha nincs még gyerek, akkor pedig szép dolog a párunkra fordítani az összes figyelmet. A Biblia is tanít a felebaráti szeretetről… Milyen jó, amikor találsz valaki olyat, akivel az összes szabadidődet szívesen eltöltöd, akinek lesed a kívánságait, akiért bármit feláldoznál, aki meghatározza a mindennapjaidat… Ebben sincs semmi bálványszagú.

Ha meg nincs párja az embernek, akkor dolgozhat önmagán. Több ideje jut az önfejlesztésre, meg arra is nagyobb energiát tud fordítani, hogy szolgáljon! A szolgálat pedig csodálatraméltó! Mivel tölthetné jobban egy egyedülálló az idejét, mint azzal, hogy töretlenül másoknak él? Hogy válhat-e a szolgálat bálvánnyá? Nem hinném! Hiszen magadat háttérbe szorítod, mondjuk jól esik az embernek a dicséret, meg egyáltalán az, hogy sok mindent elbír, sokaknak segíthet, meg persze az elismerés és a hála is!

A szolgálat mellett meg azért néha van szabadideje is az embernek, igaz ilyenkor általában van egy kis lelkiismeret-furdalásunk, hogy nem hasznosat teszünk, hanem azt csináljuk, amit szeretünk… Ezért legjobb olyan hobbit találni, ami azért hasznos is. Mondjuk foglalkozhatunk a külsőnkkel! De csak azért, mert fontos az egészség! Jó, mondjuk, azért számít a megjelenés, jól esik egy nőnek, ha megdicsérik vagy megnézik az utcán. De csak azért, mert ez építi az önbizalmunkat, még nem beszélhetünk bálványról.

Nem is csodálom, hogy keveset használjuk ezt a szót, hiszen, ha jobban belegondolok, bálványok csak régen léteztek. Vagy mégsem? 

Balázsfalvi-Ábrám Anna

 




Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..