Ajándékutalvány nélküli boldog karácsonyt!

Klisének tűnő ajándékok is lehetnek tökéletes meglepetések
Az ünnepek közeledtével olyan jó lenne, ha a meghitt, közös családi együttlét és a másoknak való örömszerzés lenne hangsúlyos az életünkben, nem pedig az, hogy mindenből a legdrágább ajándékokkal halmozzuk el egymást. Persze ki ne örülne egy régóta a kívánság listáján szereplő tárgynak, de a nagy rohanásban sokan „csak tudjuk már le” gondként fogják fel az örömszerzés csodás érzését, aminek végeredménye a sosem hordott haszontalan kiegészítők vagy az érzelemmentes ajándékutalványok és vastag borítékok lesznek.Én kifejezetten szeretek ilyenkor a városban bolyongani, felfedezni új boltokat és egész nap – vagy akár napokon keresztül – a legtökéletesebb ajándékokra vadászni a családomnak. Így jött az ötlet, hogy veletek is megosszam a sokszor már klisének gondolt ajándékoknál milyen szempontokra érdemes odafigyelnünk. Ugyanis egy sapka-kesztyű páros is tökéletes ajándék lehet valakinek, úgy, hogy az örömszerzés nem merül ki egy ajándékutalványban, azzal az indokkal, hogy így legalább azt vesz magának, aminek a legjobban örül. Mert ez egyáltalán nem így van! Hova tűnik ilyenkor az az izgalom, hogy várjuk a másik reakcióját az ajándékbontogatás közepette? Mi lesz azzal a boldogsággal, hogy igen, ismerjük annyira a másikat, hogy örömet tudunk neki szerezni? Az egész egy hangulatát vesztett értelmetlen pénzköltéssé fog válni, aminek szerintem nem sok értelme van.

pexels-photo-25641

Az ajándékozás öröme
Több éves tapasztalataim alapján a nőknek sokkal könnyebb megtalálni a tökéletes ajándékot, ugyanis mi minden kis apróságnak teljes lelkesedéssel tudunk örülni, legyen az egy bizsu nyaklánc vagy csak egy könyvjelző. A problémásabb terület: a férfiak. Mi nők ugyanis sokkal hamarabb kimondjuk, mire vágyunk, mi tenne boldoggá minket. A férfiak többsége nem az a beszédes típus, így még, ha vágyik is valamire azt sokszor csak a közös nézelődések alkalmával tudjuk megfigyelni. Arról nem is beszélve, hogy a férfiak többségét bizony öltöztetni kell. Több ok miatt is. Az egyik az, hogy nem szeretnek egyedül vásárolni, pontosan azért, mert nem tudják mi áll nekik jól, nem követik úgy a trendeket, így nem csak a fazon, de még a szín kiválasztása is egy hatalmas választási paradoxont állíthat fel bennük. De a legfontosabb és nem elhanyagolható tényező, amiért kikérik a véleményünket, hogy nekünk akarnak tetszeni! Ezért igénylik annyira a stílustanácsadásainkat és ezért szeretnek velünk vásárolni. Igen. Ez ilyen egyszerű.

De nézzük, mi van akkor, amikor nem tudjuk, mire vágyakozik a másik – főleg férfiakra gondolok – és mindenféleképpen az alap hasznos kiegészítőknél szeretnénk maradni. Az ilyenkor felmerülő ajándék ötletek közé sorolhatjuk a sálat, sapkát, kesztyűt, pulóvert és a pólót. Mutatom, mire figyeljünk, ha a család férfitagjait szeretnék hasznos ajándékokkal meglepni karácsonykor:

Karácsonyi ugly pulcsik
Még mindig ütős téli alapdarabok a karácsonyi égősoros, hóemberes és Rudolf mintás pulcsik, azonban attól még nem mindenki tudja ezeket viselni. Nagyon jópofa tud lenni, ha az illető, akinek szánjuk alapból is a bohókás, laza stílust képviseli, de a komolyabb és idősebb korosztálynál balul is elsülhet egy ilyen darab választása, ugyanis, ha például Édesapámra adnék egy ilyet, inkább nézne ki egy esetlen, magából hülyét csináló korosodó Mikulás segédnek (a szakálla miatt), mint egy menő faternak. Szóval nagyon fontos a megajándékozott stílusához és korához mérten választani a pulóvert, ami nem feltétlen az utolsó divat szerinti darabokat jelenti.

b2fef088275b7ad277f3c70c3bdc15c2
Forrás: Pinterest

A nagy póló mustra
A férfiak hajlamosak kedvenc pólóikat az utolsó utáni pillanatig rongyosra hordani, így nem árt nekünk gondoskodni az utánpótlásról. Örök kisfiúknak képregényes pólók jöhetnek minden mennyiségben, szerencsére bőven lehet miből válogatni! A hipszter stílus követőinek, az elől zsebes és mintás pólókkal tudjuk a szívükbe zárni magunkat, de egy teljesen hagyományos egyszínű póló is mindig elkél a szekrényben. Egy klasszikus kereknyakú pólóval akkor sem tudunk mellé lőni, ha az illető csak ingeket hord, ugyanis nagyon sokan hordanak fehér pólót az ing alá, de abban is biztos vagyok, hogy aki egész héten csak ingekben feszül, hétvégére jól esik neki is felkapni egy laza pólót.

Az irodai outfitet képviselő férfiaknál valószínűleg az ingek vannak előtérben a pólókhoz képest, így náluk lehet nagyobb sikert érhetünk el egy jól megválasztott inggel. Fontos tudni azonban, hogy az ingek terén is rengeteg fazon közül tudunk válogatni, van ugyanis a klasszikus szabás, a szűkítet és az extra slim, ami kifejezetten csak a vékony srácoknak állnak jól. A rövid ujjú ingek nem most élik az aranykorukat, válasszunk hosszú ujjú fazont. Ingek terén is rengeteg mintás darabot találunk, a kockástól az apró etnó mintásig. A mackós alkatú pasiknak a sötétebb árnyalatok a tuti befutók apró mintákkal, a szálkás alkatúaknál a nagy mintás darabokkal tudunk nagyot ütni.

pexels-photo-54204

Kesztyűs kézzel a télben
Kesztyűt mindenki hord télen, így a tuti hasznos ajándékok egyike. A baj csak az, hogy hatalmas a választék ebből is. Lehet vékony kötött, vastag kötött, hasított bőr vagy klasszikus és akkor a színekről és fazonokról nem is beszéltünk, hogy 2 vagy 5 ujjas, esetleg variálható. A fiatalabb korosztály inkább a bohókás, kötött norvégmintás darabokat részesíti előnyben. Azt kell, hogy mondjam, bizony a bőrkesztyűhöz is fel kell nőni! Az idősebb korosztálynak a klasszikus fekete/barna bőrkesztyű a befutó, a fiatalfelnőtteknél pedig köztes megoldásként tudom ajánlani, a hasított bőr, kívül varrott „eszkimó típusú” kesztyűket.

A nagy sál – kérdés
Sál és kesztyű egy kalap alá vehető abból a szempontból, hogy télen megáll az élet nélkülük. Mindenki hord sálat, így egy jól megválasztott darab évekre szóló befektetés tud lenni. (Már amennyiben nem foszlik szét egy szezon alatt.) Téli kedvenc: a kockás minta nálam, egyszerűen sosem megy ki a divatból és mindegyik egyszínű kabátot azonnal feldobja, legyen szó nőkről vagy férfiakról. Nőknél a nagyméretű kockás/mintás sálak a favorit, férfiaknál maradnék a klasszikus kockásnál vagy egyszínű változatánál.

pexels-photo-247836

Igazából válasszuk bármelyik ajándékot is, egy dolgot ne felejtsük el, hogy az együtt töltött idő a legnagyobb ajándék, amit adni tudunk. Szuper lehetőség a nagy rohanásban a vásárlásokat is együtt tölteni a párunkkal vagy a családtagokkal. Rengeteg közös élményt szerezhetünk ilyenkor és titokban még ajándékötleteket is gyűjthetünk, minek is örülne igazából a másik. A nap végét pedig zárjuk egy bögre forralt borral vagy habos kakaóval és máris egy csodás emlékként fogjuk elraktározni a karácsonyi készülődés nagy rohanását!

Cs. Z.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..