A másik iránti szeretetből fakadó adakozás

Cikk az adakozásom mögött húzódó motivációim és érdekeim feltérképezéséről
és az örömet okozó segítségnyújtásról

Adakozás, önzetlenség, áldozatvállalás… Ezeket a szavakat forgattam, rágtam magamban, azon morfondírozva, hogy a pszichológia tükrén keresztül milyen értéket, üzenetet adhatnék én Nektek ebben a decemberi hónapban.  Írjak-e arról, hogy milyen is az önzetlen személyiség, mi visz rá arra valakit, hogy önkéntes legyen, pszichologizáljam-e túl ezt a témát cafatokra szedve azt? Aztán az is eszembe jutott, hogy miért írjak én ezeknek a válogatott nőknek és lányoknak az adakozásról, amikor valószínűleg sokan életformájukként élik, és jóval többet tudnak róla, mint én magam.

Tovább a cikkhez

A samáriai asszony- Kapni valami örökre szólót

János 4: 1-30

Így decemberben, karácsony közeledtével mindenkit magával ragad az ünnepre készülés sürgés-forgással teli hangulata, na meg persze az ajándékozás lehetősége, vagy éppen terhe. Szépen megtervezve, előre kigondoltan, időben, vagy éppen az utolsó pillanatra hagyva, a sokszor csodákra képes spontaneitásban bízva. Ha így, ha úgy ajándékozunk, egy biztos: olyan valamit keresünk, aminek örülni fognak, ami fontos lesz, ami nem végzi december 26-án elfeledten a sarokba hajítva. De tudunk-e találni vajon idén karácsonykor valami különlegeset, valami rendkívülit, valami örökre szólót?

Az év utolsó női karakterének igaz nem ismerjük a nevét, de története annál emblematikusabb. Egy egyszerű, hétköznapi nő, a maga élettörténetével: megbélyegző származásáról, bonyolult családi helyzetéről, megtört kapcsolatairól, magányosságáról, az élet mindennapi kihívásival való küzdelméről. Ezekben vannak értékek és vannak szégyellni valók, van benne öröm és fájdalom, hiszen a földi életünk hétköznapjait sok mindennel jellemezhetjük. Nőként helyt kell állnunk munkában, családban, otthonteremtésben, másokról való gondoskodásban, kreativitásban, fejlődésben, tervezgetésben és még sorolhatnánk. Megszokott hétköznapok. Kimenni a kútra minden nap ugyanabban az időben. Elindulni reggel munkába, ugyanabban a boltban bevásárolni, ugyanazokkal az emberekkel találkozni. Rutin. Az ünnep változást hoz ebbe a hagyományos rutinba. Kicsit felborul a rendszer, kicsit kiemelkedünk a hétköznapok világából valami sokkal különlegesebb dimenzióba. A samáriai asszony nem hitte, hogy egy egyszerű, szokványos napból egyszersmind ünnep lesz. Jézussal való találkozása kibillenti a megszokott kerékvágásból. Egy zsidó férfi inni kér tőle. Sem zsidó, sem pedig férfi nem igen áll szóba egy samáriai asszonnyal csak úgy, hát még zsidó férfi, ráadásul szívességet kér. Felborul a rendszer, a rutin és ennek köszönhetően derül fény arra, hogy ki van igazából szükségben. Az asszony maga sem tudta mire van igazából szüksége, de pont ettől különleges az ajándékozás. Az Ajándékozó ráismer a szükségre és így az ajándékozás folyamata különleges kapcsolatot kovácsol Ajándékozó és Ajándékozott között. Jézus valami olyat ad ennek az asszonynak, ami túlmutat ezen a földi valóságon. Túlmutat a hétköznapok megszokottságán, a rutin napi elvárásain. A samáriai asszony csak szokásos módon vízért ment, de valami egészen mással tért haza. Lehet, hogy ezen az ünnepen csak a szokásosat kéred, de kaphatsz valami egészen rendkívülit is. Lehet, hogy elsősorban ajándékozóként tekintesz önmagadra, de hagyd magad megajándékozni.

Karácsony kibillent a megszokottból. Jócskán túlmutat ezen a földin. Felborul a rendszer: Isten emberré lesz, szóba áll az emberrel, meglátja a szükségletét és valami olyat ajándékoz, amit nem fogunk megtalálni a nagy vásárlási rohangálásunkban, mert azt csak egyvalakinél találjuk meg, egyvalaki ajándékozott ilyet, és az örökre szól. Ennek az ajándéknak birtokában, remélve, hogy te is igényt tartasz rá idén karácsonykor, kívánok neked Istentől megáldott ünnepet.

B. F.

Ajándékot az ajándéknak

Mindig várom, és amikor eljön mégis döbbenten állok a lehengerlő tény előtt. Az év utolsó hónapja. Pedig mondhatni 11 hónapja tudom, hogy ez fog történni, tehát lehetett volna időm, hogy felkészüljek rá. 🙂 Annyi mindenen gondolkoztam, hogy miről lehetne ebben a hónapban szó: karácsonyi menü, karácsonyi italok, konyhában elkészíthető ajándékötletek. Alapanyagok, fűszerek, ízek… Karácsonyi hangulat. Ti is érzitek szinte az orrotokban a mézeskalács terjengő illatát, ahogy melegen szétárad a házban? 🙂 Vagy a forró csoki krémesességét, ahogy beleszürcsölsz az első kortyba, attól félve, hogy megégeted a nyelved és aztán bosszús mosollyal konstatálod, hogy a félelmeid nem voltak alaptalanok. Vagy, ha csak az égő gyertyákra gondolok a koszorún, ahogy belemerengek a fényükbe és azok szinte egybe olvadnak. A karácsonyi zenéket hallgatva a kedvenc meleg, legpuhább zoknimban ücsörögni, beszélgetés közben várakozó pillantásokat vetni az ablakon át a felhőkre, hátha most már tényleg hó fog hullani belőlük. Gonddal kiválasztani a csomagolópapírt, és szépen mindent előre elkészíteni. Vajon ez lenne? Ez a karácsonyi hangulat? Az öröm, a meghittség és a nosztalgia keveréke? És ha igen, akkor tényleg ezek a kellékek hozzá? Ezekkel tudunk legjobban és leginkább felkészülni a karácsonyra? Felkészülünk-e egyáltalán? Vagy csak készülgetünk, eljön és aztán elmegy. Úgy, ahogy… Kicsit kapkodósra véve a végét, lemondva néhány tervről, néhány vágyunkról, néhány régi hagyományról, mert azokra sajnos most nem marad idő. Te mivel töltöd a készülésre szánt idődet? Talán az ajándékok begyűjtésére és elkészítésére? A hosszú-hosszú vásárló listák kipipálására? A menü gondos, ötletes megtervezésére és elkészítésére? Takarításra és dekorálásra, mézeskalács sütésre? 🙂 De talán még fontosabb, hogy eközben jelen vagy-e, és ha igen, akkor hogy? Mi tölt be ilyenkor? Idegesség, hogy elkészülj, vagy feszültség mert sokkal inkább érzed egy muszáj-dolognak, és közben csak arra vágysz, hogy kinyúlj és egy jó könyvvel elvonulj? Félelem, hogy vajon lesz-e idén valami családi kiakadás vagy veszekedés? Izgatottság, hogy sikeres lesz-e az ajándékod? Öröm, hogy végre együtt lesz megint a család? Sikerül-e azt a másikféle örömöt érezni?

light-person-woman-fire

Azt a teljes, nem múló, félelemmentes, mély békességet árasztó örömöt? Ami által megbizonyosodhatunk arról, hogy a mi karácsonyi készülődésünkön csekélységek múlnak csupán, és ezt felismerve, talán felszabadulhatunk az elvárások és terhek alól. Ennek az örömnek a forrása, hogy a Tökéletes Ajándék már készen vár minket, nem a karácsonyfa alatt. Nem szép színes, mintás csomagolópapírba bugyolálva, masnival a tetején. Hanem az az ajándék, ami igazán okot ad az ünneplésre, Aki miatt és által teljes az ünnepünk. Azon gondolkoztam el, hogy ha az Ő születésnapját ünnepeljük, akkor nem Őt illetné az ajándék? 🙂 Idén mi a te ajándékod Neki? Mi lehetne méltó erre, Őt megörvendeztető? Az jutott eszembe, hogy talán a csend, amit a mindennapokban ritkábban engedünk meg magunknak. Hogy a csendben csak Őt hallhassuk. Talán az idő, amit olyan teendőktől vonunk el, amik nem dicsőítik Őt. Vagy egy olyan ajándék, amit mi apróságnak élünk meg, vagy éppen természetesnek: hogy máshogy éljük meg a közösséget egymással. Hogy szeretettel vagyunk egymás iránt, figyelmesen, szelídséggel fordulunk a másikhoz. És jóságosan szólunk egymásnak, még akkor is, ha valami kivetni valót találunk. Türelmesen megvárjuk, amíg kifejti véleményét a másik személy, vagy éppen még készülődik, mikor mi már indulni szeretnénk. Örömöt lelünk ezekben és abban is, ha a másikat megörvendeztetjük. Békességet keresünk magunkban és egymással is. És ezek nem jönnek feltétlenül természetesen. Nem csak úgy odateremnek, nincs rá 5 hozzávalós recept és nem lehet a boltban megvásárolni ezeket az “apróságokat”… De tudjuk engedni, kérni és törekedni rá, hogy ezek az apró figyelmességek munkálkodjanak és kifejlődjenek. Azt hiszem, hogy a legnagyobb ajándékunk talán az lehetne, ha ezt nem csak december néhány napján élnénk meg és át, hanem minden nap jelen lennének az életünkben ezek a kedves gesztusok. Nem elfelejtve azt, hogy mi azért tudunk ajándékozni, mert Ő már előbb megajándékozott minket. Ez egy igazi kihívás… szóval azt hiszem már csak egy utolsó kérdésem van hozzád: elfogadod?

Á. B. 

Keresztyén, nő & misszionárius

Beth van Bebber 19 éve szolgál Magyarországon. 1997-ben érkeztek ide gyermekeivel és férjével, Markkal, aki misszionárius lelkész. A KIA alapítványnál szolgálnak, feladataik között elsősorban az szerepelt, hogy gyülekezeti közösségeket és gyülekezetben szolgáló lelkészeket segítsenek, támogassanak. Beth elsősorban anyaként érkezett Magyarországra, de szíve mélyén mindig is ott volt a vágy, hogy valamikor a női szolgálat területén munkálkodhasson.

Tovább a cikkhez

Ajándékutalvány nélküli boldog karácsonyt!

Klisének tűnő ajándékok is lehetnek tökéletes meglepetések
Az ünnepek közeledtével olyan jó lenne, ha a meghitt, közös családi együttlét és a másoknak való örömszerzés lenne hangsúlyos az életünkben, nem pedig az, hogy mindenből a legdrágább ajándékokkal halmozzuk el egymást. Persze ki ne örülne egy régóta a kívánság listáján szereplő tárgynak, de a nagy rohanásban sokan „csak tudjuk már le” gondként fogják fel az örömszerzés csodás érzését, aminek végeredménye a sosem hordott haszontalan kiegészítők vagy az érzelemmentes ajándékutalványok és vastag borítékok lesznek.

Tovább a cikkhez