Keresztyén, nő & misszionárius

Beth van Bebber 19 éve szolgál Magyarországon. 1997-ben érkeztek ide gyermekeivel és férjével, Markkal, aki misszionárius lelkész. A KIA alapítványnál szolgálnak, feladataik között elsősorban az szerepelt, hogy gyülekezeti közösségeket és gyülekezetben szolgáló lelkészeket segítsenek, támogassanak. Beth elsősorban anyaként érkezett Magyarországra, de szíve mélyén mindig is ott volt a vágy, hogy valamikor a női szolgálat területén munkálkodhasson.Hogyan kerültél éppen Magyarországra a messzi Amerikából?
Tizenhárom éves koromban ismertem meg Jézust és adtam át teljesen az életemet Neki. Emlékszem, amikor gimnazistaként azt mondtam az édesanyámnak, hogy milyen jó lenne lelkészfeleségnek lenni. 🙂 Persze nem erőltettem ezt a dolgot, de a vágy erősen bennem élt. A gyülekezet, ahol felnőttem, nagyon erősen missziói lelkületű volt, ami rám is hatott. A hetvenes években hallottam egy bizonyságtételt az akkori kelet-európai helyzetről, ami nagyon megindított. Amikor férjhez mentem, akkor Mark még nem volt lelkész, de két év házasság után lehetőségünk adódott arra, hogy három hétre Kelet- Európába utazzunk egy misszionáriussal. Ez az út nagyon nagy változást hozott az életünkbe. A férjem ekkor döntötte el, hogy iskolát vált és lelkész lesz. Ezen az úton meglátta, hogy Isten hogyan munkálkodik, így kapta az elhívását arra, hogy lelkészeket segítsen egy missziói szervezeten keresztül. Amikor hazaértünk Mark rögtön elkezdte a teológiai képzést, hogy minél hamarabb el tudjuk kezdeni a szolgálatot – akkori terveink szerint Romániában. Így a leánykori álmom, hogy lelkészfeleség legyek, 2 év házasság után beteljesült. 🙂 Az, hogy ide kerüljünk szolgálatba, még 11 évnyi felkészülést és támogatói háttér utáni keresgélést jelentett otthon Amerikában. Hiszem, hogy Isten készített fel minket a költözésre. A kisvárosban, ahol laktunk, élt egy magyar család, akikkel felvettük a kapcsolatot, hogy egy kicsit szokjuk a nyelvet. Én semmit nem értettem magyarul, de tőlük minden tárgy nevére rákérdeztem, ami a szekrényen állt. Rá mutattam és megkérdeztem, hogy annak mi a neve, és azt hogy hívják. A válasz leginkább ez volt: „szekrény!” Így azt gondoltam, hogy a magyarok sokat használhatják a szekrény szavukat. 🙂

Aztán Magyarországon kerestünk egy házat, iskolát és elkezdtük kialakítani az itteni életünket. Ez nehéz volt, de mégis jó. Most már 19 éve, hogy otthonunknak mondjuk Magyarországot. A családban szoktunk is azzal viccelődni, hogy a mi szívünknek a fele magyar, a másik fele amerikai. Sok minden történt itt velünk, például csak négyen költöztünk ide – a költözés után másfél évvel itt született meg a harmadik gyerekünk.

15401441_10209553966984097_169862572_n

Volt-e olyan a szolgálatotok közben, hogy hazavágyódtál? Végig békességed volt abban, hogy itt vagytok és itt van feladatotok?
A legnehezebb a kezdet volt, az hogy felnőttként kezdjek el egy, az anyanyelvemtől teljesen idegen nyelvet tanulni. A mai napig nehezen áll rá a nyelvem, hogy szépen formáljam a magyar szavakat, nehéz az, hogy minél kevesebb akcentussal beszéljek. Nagyon nagy bátorság kellett, hogy elkezdjem használni a magyar nyelvet, és e mellé nagy alázat is, hogy elfogadjam azt, hogy sosem lesz a beszédem tökéletes.

Most eszembe jutott az, amikor lelkészfeleségeknek szerettem volna beszámolót tartani, de egyszerűen nem jutottak eszembe a szavak. Nagyon csúnyán reagáltam erre az esetre. Hazafelé rendkívül bántott, hogy mi történt és elkezdtem sírni a férjemnek, hogy: „vigyél haza, én nem akarok itt lenni, mert soha senki nem tud megismerni engem, soha nem fogják megérteni, hogy mi van a szívemben.” Azóta tudom, hogy Isten ezekben a helyzetekben is tud formálni, és segíteni.

Egy másik eset is szembe jutott, ami szintén nagyon megviselt. Amikor fiatal nőknek szerettem volna bibliakört indítani, akkor odajött hozzám egy nő és azt mondta, hogy, ha itt a Bibliáról lesz szó, akkor őt az nem érdekli. Ezt úgy éltem meg, mintha személyesen engem utasított volna vissza és fájt, hogy esetleg én lehet a gátja annak, hogy valaki megismerje Istent. Annyira fájt, hogy ilyen dolgokat kell átélnem, hogy nem értettem, miért vagyok itt. De pontosan ezekben a helyzetekben, amikor kételyeim voltak, akkor kaptam vigasztalást Istentől. Megmondta, hogy az a fontos, hogy ki vagyok, nem az, hogy mit teszek. Mert olyan sok mindent eltervezek, olyan nagy rohanásban vagyok, annyi minden feladat van, amit szeretnék elvégezni. És ilyenkor, ha azzal szembesülünk, hogy valamit nem tudunk megcsinálni, vagy az nem sikerül tökéletesen, akkor az nagyon bántó tud lenni. Ekkor nem mindegy, hogy hogyan reagálunk! 🙂 Ezek a helyzetek azok, amikor Isten különösképpen is tud használni minket, mint ahogyan engem is használt.  Ilyenkor tudja megmutatni, hogy az Ő gyermekei vagyunk, és igenis értékesek vagyunk. Nem azért vagyok értékes, amit teszek, nem is azért, amit elérek, hanem azért vagyok értékes, mert Ő szeret. És ez a szeretet nagyon fontos. Nekem nehéz volt az, hogy a testvéreim Amerikában közel vannak egymáshoz, gyakran tudnak találkozni, én pedig egy teljesen más kontinensen élek. De megtanultam, hogy a legfontosabb, hogy Istent szeressem és Vele találkozzak. Így értettem meg, hogy rám örökkévaló élet vár, amiben lesz időm mindenre: a találkozásokra is.

Mikor érkezett el az az időpont, amikor a női szolgálat kialakult?
Amerikában háztartásismeret tanár voltam. Nagyon szeretek főzni, varrni, kreatív dolgokat készíteni. Nehéz volt a kérdés, hogy Magyarországon mihez fogok kezdeni. Aztán adódott a kreatív evangelizálás lehetősége. A gyülekezetben karácsony és húsvét előtt különleges alkalmakat szerveztem, amire nőket hívtam meg. Itt kézimunkákat készítettünk és terített asztal mellé ültünk le, de mindig volt egy fő üzenet is, ami elhangzott azon az alkalmon. Ez sok nőt erősen megérintett, amikor már ők kérték, hogy találkozzunk többször, akkor alakult ki ennek a szolgálatnak a rendszere. Később túlnőtte a gyülekezetet, és az én határaimat is. Így kezdtem el másokat is bevonni a szolgálat végzésébe. És egyre többen kezdtünk segíteni a nőknek abban, hogy nőként miként tudnak a gyülekezetben szolgálni. Ezzel együtt elindult 11 éve egy olyan szolgálati lehetőség is, amiben az anyákra fókuszálunk leginkább.

15494113_10209553965944071_175496998_n

Mit gondolsz, miért pont te vezeted az Anyai Szív Alapítványt?
Sokat gondolkodtam azon, hogy Isten miért szánta nekem ezt a szolgálatot. Olyan jó anya lennék? Hiszen a mi családunknak is volt nagyon nehéz időszaka, volt, hogy nagyon nehezen tudtunk boldogulni az egyik gyerekünkkel. És erősen kételkedtem. Mégis miért tudnám én ezt a szolgálatot végezni? Isten pont ebben a nehéz időszakban szólított meg. És azt mondta: én adom ezt neked. Én adom a kihívást és én adom hozzá a megerősítést is. Nem kell tökéletesnek lenni, hanem kész lenni arra, hogy vezetni és használni tudjalak. Így Isten által sokat tanultam az anyaság kérdéseiről és gondolkodtam azokon is, amiket eddig anyaként tapasztaltam. Isten pedig megsegített az anyaságban. Most három fiatal felnőtt gyermekem van, akik Istent követők, és missziói lelkületűek. Már ezért teljes mértékben hálás vagyok. Ha esetleg nem lehet több konferencia, amit anyáknak szervezhetek, akkor sem lesz bennem elégedetlenség, mert a saját gyerekeimet nézve, látva, hogy Isten mit végzett el bennük, már teljesen elégedett vagyok. Tudom azt, ha ebből a szolgálatból vissza kell lépnem, akkor Isten új feladatot ad.

Van-e olyan emléked, ami a nők közötti szolgálaton belül mélyen érintett?
Rengeteg emlékem van! Nagyon szeretem Titusz biblikus modelljét, amiben azt mondja, hogy a fiatal és idősebb nők közötti kapcsolatban az idősek a fiatalok előtt járnak. Emlékszem, amikor ebbe a szolgálatba csöppenten fiatalon, akkor úgy gondoltam, hogy én vagyok a fiatal nő, aki kapni tudok, most viszont én lehetek az idősebb nő, aki adhatok. Olyan jó számba venni minden egyes tapasztalatot, emléket, amit én kaptam fiatalon, hogy most azokat átadhassam a rám bízottaknak. Kicsit persze félelemmel is eltölt ez a feladat, de tudom, hogy Isten nem véletlenül állított ennyi tapasztalatszerzés elé. Nem tudok aranyat, ezüstöt, pénzt osztani, de a tapasztalataimat átadhatom azoknak a nőknek, akiket Ő rám bízott. Megoszthatom velük a vicces élményeimet, a fájdalmas tapasztalatokkal pedig bátoríthatom őket. A legfontosabb tapasztalatom az, hogy ha valaki azt nézi, hogy sikeres-e a szolgálata, akkor az hamisság. A sikertelenségektől nem kell elkeseredni, mert azok által tudunk növekedni.

Beth története, reményeim szerint, minél több nőnek segít megtalálni a választ arra, hogy miként lehet Isten eszköze az életében. A recepthez nem kell más, mint egy gondolatnyi alázat, egy nagy adag Istenre figyelés, egy leheletnyi bátorság, no meg egy marék tettre készség és végtelen hit, meg bizalom. És a cikk végén hadd lepjünk meg benneteket egy másik recepttel is, egyenesen Beth konyhájából! Reméljük, jó hasznát veszítek a karácsonyi készülődésben! 🙂

Barátság süti (American Brownies)

Egy 1000ml-es szép üvegben, sorban rétegeljük egymásra a következőket:

  • 60g kakaó
  • 230g liszt
  • 1 teásknál só
  • 200g barnacukor
  • 1 csomag vaníliáscukor
  • 200g krisztálycukor

A sütemény előkészítéséhez keverjünk a száraz hozzávalókhoz még 5 tojást és 250ml olajat.  Az egész masszát öntsük bele egy mély tepsibe.  Daraboljunk apróra egy 100g-os csokoládét és szórjuk a massza tetejére.  30 percig süssük a süteményt 180 fokon.

Élményekkel teli ajándékozást és ÁLDOTT KARÁCSONYT kívánok hozzá!

B. Á.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..