A derék asszony 10 erénye

A vasárnapi istentiszteleten a lelkipásztor a Példabeszédek 31. fejezetéről prédikál: a „derék asszonyról”. Az igehirdetést hallgatva, azt kívánod, bárcsak ilyen lehetnél, de egy belső hang azt súgja, hogy sosem tudod ezt a magas lécet megugrani.

Ott ülsz és végigfut a fejedben a hektikus reggeled: a sietség, hogy próbáltad a gyerekeket időre elkészíteni, de valahogy senki nem találta a cipőjét, és senki nem tudott beszállni az autóba nyafogás, hiszti és civakodás nélkül… Ilyen körülmények között hogyan lehetnél te a „derék asszony”?

Átérzem! Feleségnek és anyukának lenni néha kemény munka (na, jó, talán gyakrabban, mint néha!), túlterheltnek és frusztrálnak érzed magad, és azt kívánod, bárcsak lenne egy kis szünet!

Van egy jó hírem számodra!

Példabeszédek 31. nőnek lenni, nem olyan nehéz, mint gondolnád! Sőt, az itt található felsorolás, nem egy lista, amin ki kell pipálnod az összes dolgot. Ez egy gyönyörű ábrázolása annak, hogy mit jelent deréknak – értékes, különleges, Istent követő nőnek – lenni.

Hadd mutassam meg, hogy hogyan válhatunk ilyenné a mai világban! Úgy hiszem, hogy már te is azon vagy, kedves Olvasó, hogy Isten akaratát éld meg az életedben. És erről szól igazán az egész – céllal élni az életünket, Isten céljával…

Az igeszakaszt elolvasva sokszor úgy gondoljuk mi, nők, hogy az ott leírtakat nem lehet igazán alkalmazni, összevetni az életünkkel a 21. században. Hiszen elég nehéz azonosulnunk azzal, hogy: „Ügyesen kezeli a rokkát, tenyerében tartja az orsót.”… De én hiszem, hogy Isten igéje élő és ható napjainkban is, és hogy a mi életünkre nézve is releváns. Szeretném megmutatni, hogy hogyan bonthatjuk le úgy az igeverseket, hogy azok napjainkban is alkalmazhatóak legyenek. Az alábbi 10 érték megmutatja, hogy mi, nők, hogyan lehetünk hasonlóvá a „derék asszonyhoz”: 

1.       Hit – Teljes szívéből szereti Istent

A derék asszony Istent szereti és szolgálja teljes szívével, lelkével és elméjével. Isten akaratát keresi az életére nézve és az Ő útján jár. (Példabeszédek 31:26; Példabeszédel 31:29-31; Máté 22:37; János 14:15; Zsoltárok 119:15)

2.       Házasság – Hűséges  

A derék asszony tiszteli a férjét. Jó hatással van rá élete minden napján, megbízható társa. De mindenekelőtt Krisztus menyasszonya. Nem egy földi férjre van szükség ahhoz, hogy derék asszony legyél! (Példabeszédek 31:11-12, Példabeszéldek 31:23, Példabeszédek 31:28, 1 Péter 3, Efézus 5, 1 Mózes 2:18)

3.       Anyaság – Odaadó és szerető anya, akit áldottnak hívnak gyermekei

A derék asszony megtanítja gyermekeit a Mennyei Atya útjaira. Krisztus szeretetével gondozza őket, óvatossággal és bölcsességgel neveli őket, és azon az úton vezeti, amin járniuk kell. (Példabeszédek 31:28, Példabeszédek 31:26, Példabeszédek 22:6, 5 Mózes 6, Lukács 18:16)

4.       Egészség – Gondoskodik a fizikai, szellemi és lelki egészségéről

A derék asszony gondoskodik a testéről. Egészséges és tápláló ételt készít a családja számára. (Példabeszédek 31:14-15, Példabeszédek 31:17, 1 Korintus 6:19, 1 Mózes 1:29, Dániel 1, 3 Mózes 11)

5.       Szolgálat – Szeretettel és kedvességgel szolgál másokat

A derék asszony gyengéd és szerető lélekkel szolgálja a férjét, a családját, a barátait és a szomszédait. Jószívű és emberszerető. (Példabeszédek 31:12, Példabeszédek 31:15, Példabeszédek 31:20, 1 Korintus 13:13)

6.       Sáfárság – Bölcsen sáfárkodik Isten ajándékaival

A derék asszony bölcsen használja a pénzt. Körültekintően vásárol minőségi termékeket, amire a családjának szüksége van. (Példabeszédek 31:14, Példabeszédek 31:16, Példabeszédek 31:18, 1 Timóteus 6:10, Efézus 5:23, 5 Mózes 14:22, 4 Mózes 18:26)

7.       Szorgalom – Szorgalmas és készséges minden munkájában

A derék asszony készségesen dolgozik a kezeivel. Énekelve dicséri az Urat, és nem zúgolódik, amíg elvégzi a munkáját. (Példabeszédek 31:13, Példabeszédek 31:16, Példabeszédek 31:24, Példabeszédek 31:31, Filippi 2:14)

8.       Otthonteremtés – Jól irányítja a háztartást

A derék asszony feladata az otthonteremtés. Meleg és szeretetteljes légkört teremt, ami hívogató mind a családja, mind vendégei számára. Vendégszeretetét arra használja, hogy másoknak szolgáljon maga körül. (Példabeszédek 31:15, Példabeszédek 31:20-22, Példabeszédek 31:27, Titusz 2:5, 1 Péter 4:9, Zsidók 13:2)

9.       Idő – Megfelelő dolgokkal tölti az idejét

A derék asszony bölcsen használja az idejét. Szorgalmasan dolgozik, hogy véghez vigye a napi teendőit. Nem fecsérli az idejét olyan dolgokra, amik az Úrnak nem tetszők. (Példabeszédek 31:13, Példabeszédek 31:19, Példabeszédek 31:27, Prédikátor 3, Példabeszédek 16:9, Filippi 4:8)

10.  Szépség – Kreatív és megéli a saját szépségét és istenképűségét.

A derék asszony értékes és szép. Olyan belső szépséggel bír, ami csak Krisztustól származhat. A kreativitását és szépérzékét használja, hogy szépséget teremtsen a saját és szerettei életében. (Példabeszédek 31:10, Példabeszédek 31:21-22, Példabeszédek 31:24-25, Ézsaiás 61:10, 1 Timóteus 2:9, 1 Péter 3:1-6)

Látod már, hogyan tudod ezeket az igeverseket a saját életedre vonatkoztatni? Remélem! Mindig olyan izgalmas látni, ahogy Isten szavai megelevenednek!

Mit jelent Példabeszédek 31 nőnek lenni?

A Bibliában a Példabeszédek könyvét Salamon király szerezte az édesanyjától kapott tanácsok alapján.  Lemúél masszái király beszéde, amelyre anyja tanította.” (Példabeszédek 31:1)

Teológusok úgy gondolják, hogy a Lemúél Salamon király költői neve volt. Lemúél király édesanyja szerette volna, hogy a fia bölcsen válasszon maga mellé feleséget, ezért összegyűjtötte neki azokat a tulajdonságokat, amik egy istenfélő nőt jellemeznek. Ez az igeszakasz betekintést nyújt abba milyen lehet egy derék asszony – egy Példabeszédek 31 nő.

Ki volt a Példabeszédek 31 nő?

Fontos leszögezni, hogy a Példabeszédek 31 nem egy konkrét nőről szól. Lemúél király édesanyja csupán leírta azt a nőt, akit a fia mellé társul kívánt.

De emiatt sokan kétkedőek azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán lehetséges-e Példabeszédek 31 nővé válni, hiszen az itt felsoroltak látszólag lehetetlen mércét állítanak a nők elé.

Hiszem azt, hogy Isten minden szava hasznos útmutatásra, korrigálásra és a feddésre. Hiszem, hogy Isten szava ma is releváns. Nem gondolom, hogy a Példabeszédek 31 csupán véletlenül került a Bibliába. És hiszek abban, hogy lehetséges ma is derék asszonnyá válni.

Tényleg lehetséges felérni a derék asszony idealisztikus ábrázolásához?

Igen, de talán nem úgy, ahogy gondolnád. Példabaszédek 31 nővé válni nem azt jelenti, hogy tökéletes vagy, aki mindent meg tud csinálni, ráadásul mindent egy időben. Inkább azt jelenti, hogy Isten akarata szerint, céllal éled a mindennapjaidat.

Fordította: Gajdos-Szilágyi Debóra












Forrás: https://avirtuouswoman.org/10-virtues-of-the-proverbs-31-woman/

Kifli vagy croissant

Most már legalább az illata olyan, talán ez lesz végre az igazi. Benézek a sütőbe, és elégedetlenségre nem találok okot, de azt sem tudom megmondani, hogy olyan lesz-e, mint amit elképzeltem. Szinte ropog a levegőben a vajas tészta íze. Kiveszem. Várok. Beleharapok. Csalódok. Inkább kifli, mint croissant. Már hónapok óta kísérletezem elkészíteni itthon a lelki ízlelőbimbóim előtt megelevenedő croissant-t. Mindent tudok róla. Ha el kellene mesélnem, hogy milyen, akkor még az is lehet, megtévesztő lenne, hogy a szavak vagy a péksütemény íze marad a szájban. És valami apróság mégis mindig máshogy alakul, mint kellene… Mert hát azt pontosan tudom, hogy milyennek kellene lennie.

Tovább a cikkhez

Bízni Istenben

Hosszas gondolkozás után úgy döntöttem, hogy maradok az eredeti tervemnél, és ezt a kis összefoglalót Máriáról írom. Úgy gondolom, hogy Mária személye a legtöbb emberben megjelenik, ha azt mondjuk, hogy bibliai női karakterek. Ráadásul azt a jelenetet idézem fel írásomban, amire mindenki asszociál, ha Máriára gondol.  De ahányszor más körül forogtak gondolataim, Mária annál erősebben kiabált a fejemben, hogy ő legyen a kiválasztott. Így engedtem neki és ő lett. 🙂

A jelenet nem más, mint amikor megjelenik Máriának az angyal és elmondja, hogy fiút fog szülni. Ami engem megragadott és erősen elgondolkoztatott, az az, hogyan tudta Mária ilyen könnyen elfogadni ezt az egészet? Hogy tudott nem kételkedni az angyal szavában és Isten üzenetében? Hogy tudott boldog lenni és nem a szégyenkezésbe merülni? Hiszen nem volt férjnél akkor még.

Érettségi előtt állok, pályaválasztás és továbbtanulás a legtöbbet emlegetett téma a mindennapjaimban. Akárhányszor eszembe jut a gondolat,  hogy Máriának milyen erős hite volt, hogy bár megdöbbent először, de kételkedés nélkül elfogadta Isten döntését, erőt kapok, hogy én is teljes bizalommal forduljak Istenhez, és tudjam azt, hogy Ő vezet engem. Jelen van a döntéseimben, és ha még nem is tudom egy-egy nehézség vagy akadály előtt, hogy mi lesz ebből és mi lesz velem, tudjam azt szem előtt tartani, hogy Neki terve van az én életemmel. Pánikolás és aggódás nélkül vágjak bele az előttem álló feladatokba. Ne vonjam kérdőre magamat se, hogy vajon képes leszek-e véghez vinni. Csak bízzak Benne és adjam át az irányítást. Mária egész hamar megszokta és elfogadta azt, ami rá vár. Nem töprengett a nehézségeken, nem félt az úton várható kudarcoktól. Egyszerűen csak boldog volt és vállalta azt, amire az Isten megbízta. Nem is lenne nehéz ezt nekem is így csinálni. Tudatosítani, hogy Isten nem bíz ránk olyan kihívást, amihez nem adja meg a kellő erőt. Viszont nem szabad azt elfelejtenem, hogy a dolgok megvalósításához én is kellek. Miután Istenre bíztam a vezetést, utána ki kell vennem a részem nekem is a cél elérésében, és ki kell hoznom magamból a maximumot. Máriára is vártak nehézségek az út során, de ezek Isten szemében csak részletkérdések voltak, és ezek által tud tanítani és formálni.

Merjek bízni Istenben és magamban is! Számomra Mária személye ezért példaértékű.

Pella Mandula
Vendégíró

A samáriai asszony

„Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak.” 2 Korintus 4,7 

A Biblia többször említ olyan hétköznapi embereket, akik – miután sorsdöntő találkozásuk volt a Megváltóval, és felismerték Őt – az evangélium, a jó hír hirdetői lettek. Személyes életükben trónfosztás ment végbe: az Úr Jézust tették életük Királyává. Ez a történet egy ilyen személyről szól.

Tovább a cikkhez

A bűnös nő

Ismeritek azt a szituációt, amikor egy szám csak úgy a fületekben ragad, nem tudtok tőle szabadulni, egész nap azt dúdolgatjátok. Esetemben ez egy pozitív emlék, reggeli munkába menetel közben hallgattam egy számot és a refrén benne ragadt a fülemben, ami csak ennyi: 

“Take me as I am, lying at your feet again…”
“Fogadj el ahogy vagyok, ott a lábadnál fekve…”

Eszembe jutott annak az asszonynak a története, aki Jézus lábához térdel és könnyeivel mossa meg a lábát. Lukács evangéliumában olvassuk ezt a történetet: 

Lukács 7, 36-50

A bűnös nő megkeni Jézus lábát
“Egy farizeus arra kérte Jézust, hogy egyék nála. Ő bement a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudva, hogy Jézus a farizeus házának vendége, olajat vitt magával egy alabástromtartóban, megállt mögötte, a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente olajjal. Amikor pedig látta ezt a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: Ha ő próféta volna, tudná, ki és miféle asszony az, aki őt megérinti, mivel bűnös ez az asszony. Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: Simon, van valami mondanivalóm neked. Ő pedig így szólt: Mester, mondd! Jézus ezt mondta: Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Vajon melyikük szereti őt jobban? Simon így válaszolt: Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el. Ő pedig ezt mondta neki: Helyesen ítéltél. Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig drága olajjal kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret. Az asszonynak pedig ezt mondta: Megbocsáttattak a te bűneid. Az asztalnál ülők erre kérdezgetni kezdték egymás között: Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja? Ő pedig így szólt az asszonyhoz: A te hited megtartott téged, menj el békességgel!”

Hogy miért nézek fel erre a nőre? Miért tartom példaértékűnek?

Gondoljunk bele, ha a Biblia úgy emlegeti, hogy a bűnös nő, akkor valószínűleg nem csak mi tudjuk róla, hogy az volt, hanem már abban az időben az egész környezete is. Hihetetlen az a tettrekészség, hogy éppen csak, hogy tudomást szerez arról, hogy Jézus ott van, ő már megy is és tudja, hogy mit akar, mit fog tenni. Bemegy egy idegen házába, úgy, hogy tudjuk erre előre készült, mert viszi az olajat. Bátorsága ott mutatkozik meg, hogy bemegy a házba! Egy ilyen egyszerű dologban! Ennek a nőnek le kellett küzdeni azt a megvetést, ahogyan a környezete felé fordult, és a szégyenérzetet is, és átlépni a küszöböt, hogy Jézushoz jusson. Valószínű az is, hogy titokban megy be, mert hogyan máshogy jutott volna be bűnös nőként egy farizeus házába?

A másik dolog, amit kiemelnék, hogy ez a nő Jézushoz viszi a szégyenét, nehézségeit és fájdalmát. Nem fél felfedni előtte az érzéseit, mert nem az öröm könnyei azok, amikkel megmossa a lábát. Attól sem tart, hogy Jézus összetörten lássa. Nem azzal a lelkülettel megy elé, hogy “itt most a legjobb arcomat kell mutatnom, csak el ne sírjam magam…” Talán így élte le az egész életét, de Jézushoz nem így jön. Azt is el tudom képzelni, hogy rá sem mer nézni Jézusra, mégis a lelke kiállt: “Fogadj el, Uram, ahogy vagyok!” Nem másokhoz megy, nem másoktól várja az elismerő szavakat, a feloldozást, hanem tudja azt, hogy Jézusnak van hatalma erre!

Számtalanszor visszamegyek a történethez és megkérdezem, hogy én merek-e összetörni, mint egy alabástromtartó? Vagy egyáltalán fel merem-e vállalni az összetöretettségemet, bűneimet? Vagy inkább másokhoz megyek helyette, hogy elpanaszoljam a dolgaimat? Hogy tőlük nyerjek visszaigazolást, hogy tőlük halljam, hogy ez nem is olyan nagy gáz, nem kell vele törődni…

Nem könnyű kérdésekkel hagyom most abba, viszont azt érzem, érdemes ezekkel foglalkozni, és aztán, ahogy az asszony is tette: cselekedni!

A gondolkodáshoz küldöm a dalt, ami inspirált:

A cselekedet pedig rajtad múlik! 

Ábrám Noémi Lilla