Édes karácsonyi ajándék

A héten egy bevásárlóközpontban jártam… mondanom sem kell tele volt. Az emberek mintha ilyenkor rohamszerűen támadnák le a boltokat, hajkurászva az ajándékokat, amit karácsonyra kell (kell?!) venni. És mennyi minden felesleges dolgot megvesznek, megveszünk…Szeretem kigondolni, hogy kit mivel lephetnék meg, még akkor is, ha néha nehezebben megy az ötletelés. Aztán élvezem, hogy céltudatosan megkereshetem a tárgyat, dolgot, amivel kedveskedni akarok. Igen, a szeretetünk kifejezésére használjuk fel az ajándékokat. Nem hiába ez is az egyik szeretnyelv közé tartozik. Valahogy megfogalmazódott bennem ez a kérdés, hogy melyik oldalról indul el ez a dolog, szeretem az illetőt és azért ajándékkal lepem meg, vagy szeretet van bennem egy megmagyarázhatatlan forrásból és ez csak egy következmény, ami ebből fakad. Ha az első áll fenn, akkor mi van azokkal a jótékony célra odaadott ajándékokkal, amiknél nem ismerjük személyesen az ajándékozottat. Tehát mégiscsak a második eset állhat közelebb a belső indíttatásunkhoz. A Biblia azt írja: ”Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1 János 4,19) Ő mindennél előbb szeretett minket! Milyen csodálatos ezt tudni! Ebből fakad az, hogy nem csak olyanoknak jó adni, akiket ismerünk, hanem teljesen ismeretleneknek is az!

Sokat gondolkoztam ezen a mostani számon, vajon milyen ötleteket adjak nektek, milyen tippeket? Horgolás, kötés, varrás vagy valamilyen más technika. Annyi minden ötlet volt bennem, de nem írhatok le mindent és aztán láttam a Magyar Református Szeretetszolgálat ’Egy doboznyi szeretet’ felhívását. Elkezdtem rajta gondolkodni és eszembe jutott egy nagyon kedves ajándék ötlet. Egy egyszerű, de nagyszerű ötletet hoztam most nektek.

Miért ne süthetnénk ajándékba? Milyen csodálatos érzés is az, amikor készítesz valamilyen ételt és vendégül látsz embereket, hogy együtt egyétek meg!

De ajándékozhatsz is aprósüteményeket egy szép kis dobozba csomagolva, ezzel kedveskedve annak, akit meg szeretnél lepni.

Öt receptet hoztam nektek, mind az öt különleges, mert a családunk titkos receptkönyvéből van, ami már több generáció óta anyáról lányára öröklődik. Na jó…csak vicceltem, viszont az tényleg igaz, hogy ezek a receptek a kedvencek közül vannak. Tehát mindegyik recept kipróbált és bevált!

Angol mazsolás puffancs

Hozzávalók:

  • 40 dkg liszt
  • 15 dkg margarin (olvasztva)
  • 10 dkg cukor
  • 10 dkg mazsola
  • 1 tojás
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag sütőpor

Elkészítés:

A megolvasztott margarint, cukrot, vaníliás cukrot és tojást összekeverjük. Majd hozzáadjuk a liszt és sütőpor keverékét. Végül belekeverjük a mazsolát. Egy picit állni hagyjuk a tésztát. A sütőt előmelegítjük, és a sütőpapírral bélelt tepsire tett kis gombócokat forró sütőbe helyezzük. Nagy lángon 10-15 percig sütjük.

Narancsos-csokis keksz

Hozzávalók:

  • 1 ½ csésze zabpehely
  • ½ csésze liszt
  • ½ csésze puha margarin
  • ½ csésze cukor
  • 12 dkg étcsokoládé
  • ¼ tk szódabikarbóna
  • 1 tojás
  • 1-2 ek kandírozott narancshéj
  • csipetnyi só
  • (Opcionális: 1/2 csésze durvára vágott dió vagy mogyoró)

Elkészítés:

A margarint a mikróban alacsony fokozaton megolvasztjuk, úgy, hogy éppen puha legyen. Hozzáadjuk a cukrot és habosra keverjük. Majd a tojást is beletesszük. Ezek után jöhet bele a liszt, zabpehely és szódabikarbóna keveréke. A végén belekeverjük a durvára vágott csokoládét illetve a kandírozott narancshéjat. Ízlés szerint még tehetünk bele durvára vágott diófélét is. A tésztát hűtőben pihentetni hagyjuk fél órára, eközben a sütőt bekapcsoljuk, hogy az előmelegített legyen. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral. A tésztából kis golyókat gyúrunk, majd mikor a sütőpapírra tesszük és kilapítjuk egy kanállal vagy a tenyerünk segítségével.

Közepesen meleg (nem túl forró) sütőben 10-15 percig sütjük, míg aranybarna. Megvárjuk míg meghűl a tepsin és utána kivesszük. Majd dugjuk el, hogy ne fogyjon el rögtön! J

Diós kifli

Hozzávalók:

  • 28 dkg liszt
  • 20 dkg margarin
  • 12 dkg porcukor
  • 10 dkg dió (darálva)

Elkészítés:

A tésztát a hozzávalókból összeállítjuk. A margarint összemorzsoljuk a liszttel, majd hozzáadjuk a cukrot és a diót. Ezt a tésztát is kicsit állni hagyjuk, majd kis kifliket formálva tesszük bele a már előre kibélelt tepsibe. Forró sütőben 10-15 perc alatt meg is sül. Nem túl sötétre sütjük. Amíg még meleg meghintjük hintőporral.

Tarka Tallér

Hozzávalók:

  • 18 dkg liszt
  • 12 dkg margarin
  • 8 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 ek kakaópor
  • 10 dkg dió vagy mogyoró
  • késhegynyi szódabikarbóna
  • 1 tojás

Elkészítés:

  1. Margarint, cukrot és tojást habosra keverjük.
  2. A lisztet, diót és a szódabikarbónát összekeverjük.
  3. A lisztes keveréket hozzáadjuk a vajas elegyhez, majd jól összedolgozzuk. (Ha nem elég rugalmas a tészta egy pici hideg vizet keverünk bele.)
  4. Elfelezzük és az egyik felébe belekeverjük a kakaóport.
  5. Hengereket készítünk a tésztából és folpackba becsomagoljuk, majd fagyasztóba tesszük.
  6. A sütőt bekapcsoljuk és a tepsibe sütőpapírt teszünk.
  7. A megdermedt tésztát vékony szeletekre vágjuk, a tepsibe helyezzük.
  8. Erős lángon/ Magas hőfokon 10-15 percig, nem túl sötétre sütjük. (Az idő a szeletek vastagságától is függ)

Az 5. receptet pedig az előző havi életmód rovatban találjátok meg! Tökös- zabkorong, nagyon-nagyon jó recept, ha valaki szereti a sütőtököt.

Hogy hogyan is lehet ezeket a süteményeket szépen csomagolni?

Több megoldás is szóba jöhet. Vagy teljesen magunknak csináljuk a dobozt is, vastagabb kartonból hajtogatva, vagy pedig veszünk egy szép dobozt hozzá. Mindenféleképpen érdemes kibélelni a dobozt egy kis sütőpapírral, hogy ne üssön át a papíron.

Itt egy kis segítség, hogy hogyan hajtogass dobozt!

doboz

Á. N. L.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .