Mindig várom, és amikor eljön mégis döbbenten állok a lehengerlő tény előtt. Az év utolsó hónapja. Pedig mondhatni 11 hónapja tudom, hogy ez fog történni, tehát lehetett volna időm, hogy felkészüljek rá. 🙂 Annyi mindenen gondolkoztam, hogy miről lehetne ebben a hónapban szó: karácsonyi menü, karácsonyi italok, konyhában elkészíthető ajándékötletek. Alapanyagok, fűszerek, ízek… Karácsonyi hangulat. Ti is érzitek szinte az orrotokban a mézeskalács terjengő illatát, ahogy melegen szétárad a házban? 🙂 Vagy a forró csoki krémesességét, ahogy beleszürcsölsz az első kortyba, attól félve, hogy megégeted a nyelved és aztán bosszús mosollyal konstatálod, hogy a félelmeid nem voltak alaptalanok. Vagy, ha csak az égő gyertyákra gondolok a koszorún, ahogy belemerengek a fényükbe és azok szinte egybe olvadnak. A karácsonyi zenéket hallgatva a kedvenc meleg, legpuhább zoknimban ücsörögni, beszélgetés közben várakozó pillantásokat vetni az ablakon át a felhőkre, hátha most már tényleg hó fog hullani belőlük. Gonddal kiválasztani a csomagolópapírt, és szépen mindent előre elkészíteni. Vajon ez lenne? Ez a karácsonyi hangulat? Az öröm, a meghittség és a nosztalgia keveréke? És ha igen, akkor tényleg ezek a kellékek hozzá? Ezekkel tudunk legjobban és leginkább felkészülni a karácsonyra? Felkészülünk-e egyáltalán? Vagy csak készülgetünk, eljön és aztán elmegy. Úgy, ahogy… Kicsit kapkodósra véve a végét, lemondva néhány tervről, néhány vágyunkról, néhány régi hagyományról, mert azokra sajnos most nem marad idő. Te mivel töltöd a készülésre szánt idődet? Talán az ajándékok begyűjtésére és elkészítésére? A hosszú-hosszú vásárló listák kipipálására? A menü gondos, ötletes megtervezésére és elkészítésére? Takarításra és dekorálásra, mézeskalács sütésre? 🙂 De talán még fontosabb, hogy eközben jelen vagy-e, és ha igen, akkor hogy? Mi tölt be ilyenkor? Idegesség, hogy elkészülj, vagy feszültség mert sokkal inkább érzed egy muszáj-dolognak, és közben csak arra vágysz, hogy kinyúlj és egy jó könyvvel elvonulj? Félelem, hogy vajon lesz-e idén valami családi kiakadás vagy veszekedés? Izgatottság, hogy sikeres lesz-e az ajándékod? Öröm, hogy végre együtt lesz megint a család? Sikerül-e azt a másikféle örömöt érezni?
Azt a teljes, nem múló, félelemmentes, mély békességet árasztó örömöt? Ami által megbizonyosodhatunk arról, hogy a mi karácsonyi készülődésünkön csekélységek múlnak csupán, és ezt felismerve, talán felszabadulhatunk az elvárások és terhek alól. Ennek az örömnek a forrása, hogy a Tökéletes Ajándék már készen vár minket, nem a karácsonyfa alatt. Nem szép színes, mintás csomagolópapírba bugyolálva, masnival a tetején. Hanem az az ajándék, ami igazán okot ad az ünneplésre, Aki miatt és által teljes az ünnepünk. Azon gondolkoztam el, hogy ha az Ő születésnapját ünnepeljük, akkor nem Őt illetné az ajándék? 🙂 Idén mi a te ajándékod Neki? Mi lehetne méltó erre, Őt megörvendeztető? Az jutott eszembe, hogy talán a csend, amit a mindennapokban ritkábban engedünk meg magunknak. Hogy a csendben csak Őt hallhassuk. Talán az idő, amit olyan teendőktől vonunk el, amik nem dicsőítik Őt. Vagy egy olyan ajándék, amit mi apróságnak élünk meg, vagy éppen természetesnek: hogy máshogy éljük meg a közösséget egymással. Hogy szeretettel vagyunk egymás iránt, figyelmesen, szelídséggel fordulunk a másikhoz. És jóságosan szólunk egymásnak, még akkor is, ha valami kivetni valót találunk. Türelmesen megvárjuk, amíg kifejti véleményét a másik személy, vagy éppen még készülődik, mikor mi már indulni szeretnénk. Örömöt lelünk ezekben és abban is, ha a másikat megörvendeztetjük. Békességet keresünk magunkban és egymással is. És ezek nem jönnek feltétlenül természetesen. Nem csak úgy odateremnek, nincs rá 5 hozzávalós recept és nem lehet a boltban megvásárolni ezeket az “apróságokat”… De tudjuk engedni, kérni és törekedni rá, hogy ezek az apró figyelmességek munkálkodjanak és kifejlődjenek. Azt hiszem, hogy a legnagyobb ajándékunk talán az lehetne, ha ezt nem csak december néhány napján élnénk meg és át, hanem minden nap jelen lennének az életünkben ezek a kedves gesztusok. Nem elfelejtve azt, hogy mi azért tudunk ajándékozni, mert Ő már előbb megajándékozott minket. Ez egy igazi kihívás… szóval azt hiszem már csak egy utolsó kérdésem van hozzád: elfogadod?
Á. B.
